Fogyj Természet Áldása feketeszeder segítségével

Az elhízás modern társadalmunk egyik legkomolyabb népegészségügyi problémája. A felnőtt amerikai populáció kétharmada túlsúlyos vagy elhízott, amely a szív-és érrendszeri betegségek kialakulásának fokozott kockázatához, valamint a diabétesz, rák és egyéb betegségek kialakulásához vezet, nem beszélve az egészségügyi rendszerre rótt súlyos anyagi terhekről, amely számokban kifejezve nagyjából évi 147 milliárd dollárt jelent Amerikában.

Az OECD jelentése szerint Európán belül hazánkban a legmagasabb az elhízottak aránya, a népesség több mint 50 százaléka túlsúlyos és több mint 20 százaléka elhízott, de egyes prognózisok szerint az elhízottak aránya 2030-ra elérheti az 50 százalékot is. Az elhízás egészségügyi költségei az Európai Unióban 70 milliárd eurót tesznek ki, az elhízás negatív egészségügyi költségei csak Magyarországra vonatkozóan a 200 milliárdos összeget is meghaladják. termeszet aldasa szeder2

Egy 2018-ban publikált kutatás szerint a szeder és egyéb antociánokban gazdag „kezelések” segítettek a patkányokon modellezett súlynövekedés és az étrend okozta elhízás megelőzésében. Embereken modellezve a szeder pozitív hatásait, randomizált, keresztezett vizsgálat során 27 túlsúlyos/elhízott férfi bevonásával végeztek kísérleteket. A résztvevők 7 napon keresztül magas zsírtartalmú étrendet követtek – energiájuk 40 százaléka zsírokból származott – valamint minden nap 600 gramm szedret vagy ezzel megegyező kalória és szénhidrát tartalmú zselatint fogyasztottak. 7 nap elteltével az alanyok cukorterhelési teszten estek át, 24 órás indirekt kalorimetria méréssel kiegészítve. (A kalorimetria az energiaforgalom mérésére szolgáló módszer, az energiaszükségletet az alapanyagcsere és a fizikai tevékenység összege határozza meg.) A szederfogyasztásnak köszönhetően a kísérleti alanyoknál az átlagos 24 órás légzési hányados szignifikáns csökkenést mutatott, amely megnövekedett zsíroxidációra utal. (Vagyis, a szervezet oxidálta, energiává alakította a zsírt bizonyos tevékenyégek vagy élelmiszerek, jelen esetben a szeder hatására).

A szív-és érrendszeri, valamint egyéb betegségek kialakulásának megelőzése és az összmortalitás szepontjából a magas polifenol tartalommal rendelkező zöldségek és gyümölcsök fogyasztásának nagy szerepe van; a polifenolokban gazdag étrend az összmortalitás szempontjából protektív funkcióval bír.  Az antociánok a flavonoidokban (a polifenolok csoportjának egy fajtája) gazdag élelmiszerek egyik legismertebb osztálya, amelyek különös figyelmet kaptak az elhízás és az ahhoz kapcsolódó betegségek megelőzésében. Az antociánok a gyümölcsök lila, kék vagy piros színéért felelnek, az amerikaiak étrendjében a szeder az antocián bevitelének egyik legjelentősebb forrása.

Jelen kutatás példázza, hogy a rendszeres szederfogyasztás növeli a zsíroxidációt, ez az állítás egy másik kutatásban is megjelenik, ahol szintén kalorimetria mérésekkel térképezték fel az antociánokban gazdag étrenden levő alanyok energiafelhasználását. Az említett kutatásban azt találták, hogy a 7 napon keresztül fogyasztott fekete áfonya kivonat hatására a sportolók zsíroxidációja 27 százalékkal emelkedett a közepes intenzitású biciklizés során adagolt placebó hatásához viszonyítva.

A kutatás a szeder antidiabetikus hatására is rávilágít; a szeder inzulin érzékenyítő hatása többek között a glukoregulációban részt vevő adenozin-monofoszfát protein kináz aktiválódásával, valamint a máj zsírképző enzimjeinek blokkolásával, ezáltal a glükóz bélből való felszívódásának csökkenésével is magyarázható.

Következtetés: A randomizált, keresztezett vizsgálat során bebizonyosodott, hogy a napi 600 gramm szeder fogyasztás szignifikánsan növelte a kutatásban résztvevő elhízott/túlsúlyos férfiak zsíroxidációját és inzulinérzékenységét.

Nézd meg a terméket a webshopban: Természet Áldása Feketeszeder gyümölcslé 1L vagy 

Tedd kosárba a terméket: Kosárba a Természet Áldása feketeszeder gyümölcslevet!

Szerző: Füstös-Simon Zsuzsanna