C-vitamin

A C-vitamin, másnéven L-aszkorbinsav vízben oldódó, bizonyos ételekben pl. gyümölcsökben (főként citrusfélékben, kiviben) zöldségekben (paradicsom, burgonya, brokkoli) és gyümölcslevekben természetes módon előforduló vitamin. Noha az emberi szervezet belsőleg nem képes az előállítására, a C-vitamin nélkülözhetetlen étrendi összetevő.

Jelenléte szükséges a kollagén, az L-karnitin és bizonyos neurotranszmitterek -szintéziséhez, de részt vesz a fehérjemetabolizmusban is. (A kollagén a kötőszövetek egyik fontos alkotója, amely a sebgyógyulásban játszik nagy szerepet.) A C-vitamin fontos fiziológiai antioxidáns, amely a képes a szervezetben található más antioxidánsok – pl. az alfa-tokoferol (E-vitamin) megújítására. Bioszintetikus és antioxidáns funkciójának hála, a C-vitaminnak az immunműködésben is jelentős szerepe van, és a nem-hem kötésű vas – növényi alapú élelmiszerekben található vas – felszívódását is segíti. A C-vitamin hiánya a szervezetben skorbutot okoz, amelynek főbb tünetei a fáradtság, kötőszöveti gyengeség, valamint a kapillárisok törékenysége, ínygyulladás, nem megfelelő sebgyógyulás, hiperkeratózis, depresszió, a fogak elvesztése, vashiány. Hiányából adódó kóros állapotok a fejlett országokban manapság ritkán fordulnak elő, látható tünetek akkor alakulnak ki, ha a vitaminbevitel tartósan (hetekig) napi 10 mg alá csökken.

Bizonyos csoportok fokozottan ki vannak téve a C-vitamin hiánynak; többek közt az aktív és passzív dohányosok, felforralt tejjel etetett csecsemők (a tápszerekben és az anyatejben elegendő C-vitamin található, azonban a felforralt tehéntejben csak nagyon kevés vitamin van, ami a hő hatására erodálódik), egyhangú étrenden élők (alkohol és droghasználók, mentális betegséggel küzdők, idősek, gyerekek) felszívódási zavarokkal vagy krónikus betegséggel küzdők. 

Mennyit és mit fogyasszunk?

A C-vitamin napi ajánlott bevitele életkortól és nemtől is függ, az amerikai Institute of Medicine (IOM) ajánlásTermeszet Aldasa c vitamina szerint általánosan elmondható, hogy egy egészséges felnőtt férfinak napi 90 mg, nőnek 75 mg a napi előirányzott mennyiség, dohányosoknak az előírt adagnál 35 mg-val több C-vitamin bevitele szükséges. Napi ötszöri zöldség-gyümölcs fogyasztásával több mint 200 mg C-vitaminhoz juttatjuk szervezetünket, amit legkönnyebben a legnagyobb C-vitamin tartalmú zöldségekkel – pirospaprikával, másfél csészényi adag 95 mg vitamint tartalmaz, és narancslével tehetünk meg, amelyből ¾ csészényi 93 mg vitamint tartalmaz. Rendkívül magas C-vitamin tartalommal rendelkezik még – a teljesség igénye nélkül – a grapefruit, kivi, zöldpaprika, brokkoli, eper, kelbimbó, spenót is.

A C-vitamin antioxidáns hatásának és az immunrendszerben betöltött szerepének köszönhetően számos betegség megelőzésében tulajdonítanak neki jelentőséget, a következőkben ezek valóságalapját vizsgáljuk.

Rákmegelőzés és kezelés 

Epidemiológai adatok azt sugallják, hogy a fokozottabb zöldség és gyümölcs fogyasztás csökkenti a rák kockázatának kialakulását, részben talán a magas C-vitamin tartalomnak köszönhetően, hiszen a C-vitamin csökkenti a rákkeltők – pl. nitrózaminok – képződését, módosítja az immunválaszt, és antioxidáns tulajdonságának köszönhetően mérsékelheti az oxidatív károsodást. A legtöbb esettanulmány azonban ennek ellentétét találta a C-vitamin rákra gyakorolt hatását kutatva, ám az egyes eredmények nem mutatnak egy irányba, leginkább talán a kísérleteként eltérő C-vitamin dózisnak köszönhetően. Hasonló a helyzet a C-vitamin tartalmú étrendkiegészítőkkel, a klinikai kutatások szerint ezek összességében nem szolgálnak pozitív hatással a rák megelőzésében.

A C-vitamin és a rákgyógyítás összefüggéseit kutatva, egyes tudósok szerint a magas dózisban adagolt C-vitamin pozitív hatással lehet a végstádiumú rákos betegek életminőségére és túlélési idejére, még mások szerint ez nem hoz jelentős javulást a betegek mortalitását tekintve.

Szív-és érrendszeri betegségek

A kardiovaszkuláris betegségeket tekintve a legtöbb klinikai kísérletből az derül ki, hogy a kardiovaszkuláris betegségek primer és szekunder megelőzésében nem játszik jelentős szerepet a C-vitamin bevitel.

Makuladegeneráció, hályogok

Időskori makuladegeneráció és hályog a két leggyakoribb, vaksághoz vezető betegség az idősek körében, amihez az oxidatív stressz is hozzájárulhat, ezért a kutatók azt feltételezték, hogy a C-vitamin és más antioxidánsok segíthetnek ezen állapotok kezelésében. Az eredmények itt is azt mutatták, hogy jelenleg nincs egzakt bizonyíték arra nézve, hogy a C-vitamin önmagában vagy más antioxidánssal együtt orvosolná a problémát.

Megfázás

Általánosságban elmondható, hogy a rendszeres, legalább napi 200 mg C-vitamin bevitel nem csökkenti a megfázás előfordulását az átlagpopulációban, ugyanakkor ez a dózis hasznos lehet azoknak, akik extrém fizikai megerőltetésnek vagy hidegnek vannak kitéve, illetve akiknek nincs elegendő vitaminbevitelük – pl. idősek, dohányosok. Az átlagnépességre vonatkozóan a C-vitamin tartalmú étrendiegészítők rövidíthetik a megfázás időtartamát, és enyhíthetik a tünetek súlyosságát, azonban a közhiedelemmel ellentétben megfázás tüneteit követő C-vitamin bevitel nem bizonyul hatásosnak.

Forrás: https://ods.od.nih.gov/factsheets/VitaminC-HealthProfessional/#h10

Füstös-Simon Zsuzsanna

Nézd meg a terméket a webshopban: Természet Áldása aszkorbinsav vagy 

Tedd kosárba a terméket: Kosárba a Természet Áldása aszkorbinsav terméket

Cégünkről:

A Hungarian Flavours Kft.-t két ember álmodta meg és hozta létre 2007-ben. A kezdetektől egészséges, különleges és frissítő újítások sora jelent meg kínálatunkban. Szemes-termék importőrként váltunk ismertté itthon és a nemzetközi piacon is, de ma már három márka büszke tulajdonosai is vagyunk: Természet Áldása, Pome, Café Rosé. A márkánknak és az általunk forgalmazott illetve csomagolt több mint száz különböző terméknek köszönhetően társaságunknak, egészen különleges dolgot sikerül véghezvinnie: igényeiknek és az ízlésüknek megfelelően minden nap emberek ezrei jutnak ellenőrzött és magas minőségű élelmiszerekhez, frissülnek fel és vállnak egészségesebbé gyümölcsleveink, száraz termékeink fogyasztásával.

  • Budapest 1173 Összekötő utca 1 Mesterek Háza
  • +36 1 951 43 83
  • info@hungarianflavours.com
keyboard_arrow_up