Töltés...



Fehér salátabab

Természet Áldása fehér salátabab

Nagyon sok érv és eredmény szól a babfélék emberi szervezetre gyakorolt pozitív hatásairól, és fogyasztásuk mellett. Kutatások megállapították, hogy aki több hüvelyes zöldségfélét fogyaszt, az kevésbé lesz kitéve a szívbetegségek kockázatának – ez többek között a babokban található fito-kemikáliákkal lehet összefüggésben. A táplálkozástudományi szakemberek a hüvelyesek minél gyakoribb fogyasztását javasolják, mert amellett hogy finomak, egészségesek is, és nagyon sokat „tesznek” értünk, többek között rákos betegségek ellen védő természetes anyagok igen széles választékát tartalmazzák. A babok vízben oldódó rostokat valamint szaponinokat és fitoszterolokat biztosítanak számunkra, amelyek segítenek a vérünk koleszterinszintjét csökkenteni. Kutatások azt állapították meg, hogy napi 10 gramm vízben oldódó rost (ennyit körülbelül 200-250 gramm bab tartalmaz) fogyasztása a kiindulási értékhez képest akár 10 százalékkal is csökkentheti az LDL koleszterin szintjét a vérben. A fehér salátabab, az egyik legkedveltebb és legismertebb babféle. Étkezési célú felhasználása rendkívül változatos, és az íze is nagyon meggyőző.

Miért válasszuk a babféléket? Miért főzzünk gyakran fehér salátababból valami finomat?

Támogatja a fogyókúrát. Eltelít, bennünket, így nem fogunk a kelleténél többet enni. Egy adag bab elfogyasztásával már kellőképp jóllakottnak fogja érezni magát. Ez a babfélék rosttartalmának köszönhető: fogyasztásuk teltségérzetet okoz, közben pedig csodálatos módon gátolja a vércukorszint-ingadozást. Így megnő az az idő, míg újra ön éhesnek érzi magát.

Kordában tartja a cukorbetegséget. A babfélék a cukorbetegek csodaétele! Kiegyensúlyozott szénhidrát- és fehérjetartalmuk lassú, tartós glükózforrást biztosít, így a vércukorszint nem ingadozik olyan mértékben, mint az egyszerű finomított cukrok fogyasztása után.

Lisztérzékenyek rengeteg sokféle ételt készíthetnek babból.

Vegetáriánusok számára a babfélék az egyik legjobb alternatívák fehérje beviteléhez. A bab tápértéke magas, 20-25% fehérjét (legumin) tartalmaz. Nitrogénben gazdag, foszfor- és kéntartalmának tulajdonítható nagy táplálóereje. A szárazbab fehérjetartalma tízszerese a burgonyáénak, háromszorosa a kenyérének, de magas ásványi anyag tartalma is.

Fűszerezés

A bab ízesítetlen is nagyon kellemes aromájú, kifejezetten nem tolakodó, de jellegzetes ízű zöldség. Ha mégis fűszereznénk, a babos ételek ízesítéséhez a tapasztalatok szerint az alábbi fűszerek illenek leginkább: babérlevél, bazsalikom, rozmaring, borsikafű, gyömbér, fokhagyma, kapor, majoránna, petrezselyemgyökér, pirospaprika, tárkony, lestyán. Jó tudni, hogy a bab nagyon könnyen „felveszi” a hozzáadott fűszerek ízét.

Receptek újragondolva

Merjen kreatív lenni, édességekben, krémekben, lepényekben, salátákban is gondolkodni, ha babról, - ebben az esetben a csodálatos lila salátababról- van szó. Belegondolt? Sokan rácsodálkoznak, hogy a hagyományos levesen és főzeléken kívül mások, más népek, más gasztronómiai kultúrák mennyiféleképpen fogyasztják a babot. Kísérletezzünk! Kutassunk receptek után, ötleteljünk a konyhánkban. A puhára főzött salátabab rengeteg recepthez felhasználható és nagyon sokféle módon elkészíthető sülve vagy főve, serpenyőben, sütőben, passzírozva, vagy egészben hagyva, fehér és vörös húsok mellé köretként. Mint azt az elnevezése is sugallja, salátákhoz egészen kiváló választás. Néhány fantáziabeindító tipp kell? Próbálja ki például így: a babsalátát ropogósan, görög babsaláta módra, babsalátát balzsamecettel, joghurtos öntettel, majonézes-krumplis babsalátaként, pikánsan fűszerezve, virslivel, vagy olaszosan paradicsomos-bazsalikomos öntettel!